Tél van. Időről időre megesik, hogy buszon, villamoson vagy a metron csak úgy körbe nézek és nyúzott szomorú arcokat látok mindenfele mint akik az egész világ fájdalmát hordozzák a vállukon. Mindenki beburkolózva a saját sötét gondjaiba egyedül a tömegbe. Egymásra rá sem nézve zötyögnek keresztül a városon. De ezt fogjuk most a téli depresszióra, hogy folyton felhős az ég és korán sötétedik.
 Jön a tavasz és elkezd éledni a természet és szép lassan átfordul nyárba minden. Ismét csak szétnézek a városban az emberek arcán ami még mindig gondoktól és fáradtságtól terhes. Minden okuk meglehet erre hiszen nyár van amikor szikrázó napsütésben és negyven fokban lehetnek. Aztán elkövetkezik az ősz és végül ismét a depresszív tél.
 A lényeg, hogy az életkedvem is elmegy csak attól, hogy felszállok egy-egy ilyen városi járatra. Mintha az emberek félnének kimutatni, hogy vannak érzéseik, hogy képesek mosolyogni és jól érezni magukat. Sőt félnek is, féltek is.
 Féltek különbözni és kimutatni mi a helyzet valójában. Féltek, mert esetleg hülyének nézhetnek, ha magadban mosolyogsz csak úgy valamin, mert Te is hülyének nézed azt aki elkezd magában mosolyogni. Biztosan megbolondult! Normális ember nem mosolyog és nevet magában. Legalábbis ez az igencsak téves köztudat.
 Ha viszont történetesen felszáll egy csapat fiatal akik jól érzik magukat és kicsit hangosabban nevetnek a kelleténél már mindenki gyilkos pillantásokat lövel feléjük. Mégis hogy merészelik jól érezni magukat?! és biztosan elment az eszük, hogy jó kedvük van! Pedig ők már nincsenek egyedül és minden okuk meglehetne a vígaszságra.
 De csak utálkozik rajtuk mindenki. Addig nem tud eljutni senki, hogy "Mi lenne, ha együtt örülnék velük???". Oh...várjunk csak! Azt hiszem most újat írtam. Igen, lehet örülni mások boldogságának is. Lehet együtt nevetni totál ismeretlen emberekkel.
 Ja és, hogy mások mit gondolnak? vagy esetleg furcsán néznek majd ránk?? Őszintén kit érdekel mit gondolnak?! Ha nekik a keserűség jobban fekszik egészségükre, de rontsa el a mi örömünket.
 Személy szerint évek óta azt a kis játékot játszom, hogy mosolyogva végig ülök egy-egy utat. Csak ajánlani tudom. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.